Május
kisebb betű nagyobb betű   e-mailben elküld nyomtatás

"Amikor az önkény törvényt ült..."


A vörösterror szolnoki áldozatainak emlékei  

A rendszerváltás előtt megjelent helytörténeti publikációk kiemelten foglalkoztak a Tanácsköztársaság leverése után lezajlott bosszúhadjárattal, a fehér különítményesek kegyetlenkedéseivel. Közismertté vált, hogy a szolnoki direktórium tagjait más baloldali személyiségekkel együtt 1920. április 28-án az abonyi Vigyázó-kastélyban meggyilkolták. Arról már nem írhattak a történészek, hogy a fehér tisztek a vörösterrort kívánták ugyancsak törvénytelen eszközökkel megbosszulni, amely egy évvel korábban bajtársaikra sújtott le. 1919. május 1-jén este a román csapatok által szorongatott Vörös Hadsereg kiürítette a várost. Másnap reggelre a katonatisztekből, vagyonos polgárokból és értelmiségiekből szerveződött Fehér Gárda vette át a hatalmat. A 68-as gyalogezred laktanyájából több, Szolnokon maradt vöröskatona is csatlakozott hozzájuk. Ám az előrenyomuló románok egyelőre megálltak a Tisza vonalánál és nem vonultak be Szolnokra. A Vörös Hadsereg pedig május 3-án délután tüzérséggel és páncélvonattal megerősítve visszafoglalta a várost. Bár a fehérek keményen védekeztek, végül a túlerő elöl mégis meghátráltak. A szerencsésebbek a Tiszántúlra menekültek és román fogságba kerültek, az elfogottak közül néhányat a vörösök a helyszínen agyonlőttek, míg a többieket forradalmi törvényszék elé állították. Szamuely Tibor, a rögtönítélő bíróság elnöke kevés kivétellel valamennyiüket halálra ítélte. Akit szabadon bocsátott, mint például László Imre vasúti detektívet, haragosai maguk ölték meg. A detektív gyilkosai közül az egyik, K. Bózsó Károly a Kádár-korszakban utcanevet kapott Szolnokon, és ennek révén általános iskola is emlékeztetett személyére. Különösen szomorú Mellinger Edének, a Felsőkereskedelmi Iskola tanulójának esete. A bátor fiú állítólag apját kereste az elfogottak között és megsértette az "érzékeny lelkű" Szamuelyt, mire a 16 éves diákot is halálra ítélte, jóllehet a fehérlázadásban ő sem vett részt. Édesanyja, özvegy Mellinger Izidorné 1944-ben a deportálásoknak esett áldozatul.

 

A halálra ítélteket 1919. május 4-6 között a temető árkában a Vörös Hadsereg tengerész különítménye lőtte agyon. Az utcán és a csendőrlaktanyában ítélet nélkül megölt fehérekkel együtt 49 kivégzett nevét tudták utólagosan azonosítani. Pusztuló síremlékeik egy része a temetőben ma is megtalálható. Ezek szerint Dunapataj 64 áldozata után a vörösterror Szolnokon követelt legtöbb emberéletet. Súlyos volt a fehérterror is, noha az egy évvel később elhurcolt szolnoki kommunistákat a Szamuely-gyilkosságokért közvetlenül nem terhelte felelősség. A törvénytelenségek korszakát csak a Bethlen István miniszterelnök nevével jelzett konszolidáció tudta lezárni, ám az utókor emlékezete 1945 előtt és után is még nagyon sokáig egyoldalúan szelektív maradt.

 

Az 1919-ben kivégzett fehérek személyes adatait az alispáni iratok 24718/1939. számú vaskos iratcsomója tartalmazza.

 

Dr. Cseh Géza főlevéltáros 

 

 

 

 

 

                  Jegyzőkönyv a kivégzett személyekről               Jelentés a vörösterror szolnoki

                                                                                                     áldozatairól        

 
 
 

Király Árpás tüzérfőhadnagy              Mártíremlékmű             László Imre MÁV nyomozó

 sírja a szolnoki temetőben                a Tisza Szálló és             sírja a szolnoki temetőben    

                                                  Gyógyfürdő árkádjai alatt   


Oldaltérkép     |     Kapcsolat
wombat logo